Az Óbudai Sportegyesület idei sikerei, tevékenységei

Az Óbudai Sportegyesület idén, a járvány helyzet ellenére is aktív maradt és igyekezett sportolásra, mozgásra invitálni egyaránt kicsiket és nagyokat a kerületen belül, valamint rendben tartani a Római-Part szakaszait. Az év végéhez közeledve visszatekintettek és összegezték mennyi mindent sikerült elérni ebben, a mindenki számára kissé vegyes évben.

Nyári táborok és evezősoktatás

Kétszer 50 órában önkénteseket képeztek az eszközök felelős karbantartására, valamint a nyári programokon való részvételre. Ezek az önkéntesek a nyár folyamán segítettek a gyerekeknek megtanulni kenuzni, illetve részt vettek a táborok működésében.

Ezen a nyáron 4 héten keresztül zajlottak táborok és evezésoktatások melyeket a Rómain tartott az egyesület. Az érdeklődőket a hét folyamán (10-17 óra között) fokozatosan vezették be a túrakenuzás és a dunai vízi élet titkokkal teli szép világába. Lépésről-lépésre haladva mondták el és mutatták meg nekik a fontos dolgokat így a teljesen kezdők könnyedén tanulhattak meg evezni, a tehetségesek akár kormányozni is. Természetesen a biztonság volt az első és minden résztvevő mentőmellényben szállt a vízre.

Péntekenként egy könnyed vízitúrával tették próbára a résztvevő gyermekek megszerezett tudását, amelynek úti célja a Budapesttől alig pár kilométerre lévő lakatlan sziget volt. A szervezők rendszerint motoros csónakkal kísérték a kenukat az út során.  

Őszi Római-parti tevékenységek 

A III. kerületi Önkormányzat által 2021. október 16.-ra meghirdetett őszi nagytakarítási akción az Óbudai Sportegyesület is képviseltette magát. A programon a kapott és a saját eszközeivel reggel 9 órakor kezdtek neki a Rozgonyi Piroska utca, a Kossuth Lajos üdülőpart és a Nánási út által határolt partszakasz rendbe tételének, más civil szervezetekkel és az Önkormányzat dolgozóival karöltve. A parti és a bekötő utakon lévő hulladékot (alumínium dobozok, üdítős flakonok, üvegek stb, ruhák, egészségügyi hulladékok stb.) kapott hulladékgyűjtő zsákokba gyűjtötték, melyet másnap az Önkormányzat elszállíttatott. 

Római-Part szakaszok és sólyapályák rendbetétele

Október 23-án, 27-én és 31-én 22 önkéntes segítségével a Római-Part szakaszait és a sólyapályákat sikerült visszaállítani ez eredeti állapotába, valamint az általuk használt rámpák oldalait is megerősítették. A lelkes segítőknek hála, az amúgy nagyjából 11 napos munkát sikerült az Egyesületnek mindössze 3 nap alatt, gyorsan és precízen elvégezni. 

Vízitúrák a Dunán

Az őszi jó időnek köszönhetően szeptemberben és októberben számtalan vízitúrát vezetett le az Óbudai Sportegyesület a következő időpontokban:

  • 09.11. Dunakanyar áttörés Esztergom-Visegrád: 20 fő
  • 09.18. Gemenc vízitúra: A természetvédelmi területen szarvasbőgés: 14 fő
  • 09.26. Velence tavi nádasjárás: 1848-as emlékünnepség: 11 fő
  • 10.03. Évadzáró és tengeri kajak próba a Szentendrei-szigetre: 25 fő
  • 10.17. Gemenc vízitúra: szarvasbőgés II.:11 fő

 

"Köszönjük az Önkormányzatnak, hogy felszerelésekkel és az akcióval segítették, hogy rendezettebb környezetet alakíthassunk ki a Római-parton.
Köszönjük a támogatást! Reméljük, hogy a 2022-es évet is Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával közösen tudjuk lebonyolítani.
Köszönjük a kapott hozzájárulást, az önkénteseink kitartó munkáját, illetve szomszédaink türelmét.

Jó túrázást kívánunk: Horváth „Indián” Pál tiszteletbéli elnök
Horváth Péter „Kisindián” elnök"

 

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: info@esernyos.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó