Horváth Péter „Kisindián” és az Indián-vízitúra csapata május 28-án, szombaton közösségi evezésre hívnak minden érdeklődőt, emellett az idén is várják nyári napközis evezős táboraikba a gyerekeket, fiatalokat.
A közösségi evezés és vízitúra a Római-partról indul, és a Lupa-szigetig tart, majd vissza (tengeri kajakban, túrakenuban). A programon a jó hangulat mellett más túrákon is
A covid időszakot átvészelve az idei évben az Óbudai Judo Club ismét megrendezte az Óbudai Judo Diákolimpiát. A versenynek az Óbuda Dojo Szabadidő Sportcentrum adott othont. Az eltolt mérlegeléssel sikerült megoldani a verseny színhelyén, hogy több korcsoport egyszerre találkozzon. A versenyen népes mezőny gyűlt össze. 66 fő nevezett a versenyre. A jó hangulatú verseny bírója Halácsy Attila
Látványos vízi rendezvénynek lehetnek tanúi, akik május 22-én délelőtt 10 óra után kilátogatnak a Margit híd és az Árpád híd közötti budai Duna-partra, illetve a Margitszigetre. Az evezős sportág hazai alapítójáról elnevezett versenyt 32 évvel ezelőtt indította útjára a rendező Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE). A verseny-forgatagot, a csapatok vízre szállását és a képzeletbeli célszalag
Helyszín: Óbuda-Leányfalu kerékpártúra, időpont: 2022. május 7. szombat 09.00-14.00 óráig
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kiemelt feladatának tekinti, hogy a III. kerületi lakosság figyelmét ráirányítsa az egészséges és aktív életmód fontosságára. A sport népszerűsítésének keretein belül a kerékpározás szerelmeseit megörvendeztetjük egy 2 alkalomból álló ingyenes kerékpártúrával. A második,
Helyszín: Holdudvar park és játszótér, időpont: 2022. május 11. szerda 10.00-11.00 óráig
Minden perc értékes. Fussunk, vagy gyalogoljunk közösen a IV. Óbudai Nárcisz Futáson! A Magyar Hospice Alapítvány „Gyerekek a gyerekekért” jótékonysági programja.
A rendezvénnyel szeretnénk felhívni a figyelmet az egymás iránti felelősségre, jótékonyságra!
A gyerekek nevezésükkel beteg társai iránti
Tisztelt Érdeklődők!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Rozgonyi Piroska utcában található vendégházunk jelenleg menekültszállás, így nem tudunk vendégeket fogadni!
Megértésüket köszönjük!
Programjainkat levezénylő stúdióst keresünk a Siófok-sóstói táborunkba 2022.06.27. - 2022.07.03. közötti időszakra!
Téged keresünk, ha:
Jól kommunikálsz, nyitott vagy és barátságos
Szeretsz csapatban dolgozni, könnyen együttműködsz másokkal
Feladataid lesznek:
Részvétel a Siófok-Sóstó nyári tábor lebonyolításában napi 8 órában
A tábor alatt megszervezett programok, játékok és
Örömmel osztjuk meg a további időpontokat a közösségi evezésekhez.
Amennyiben kedvet kaptok, örömmel várják jelentkezéseteket az alábbi elérhetőségeken keresztül!
A következő ingyenes programok:
2022.04.30-án és 2022. 05.28-án! (Jöhettek kajakkal, kenuval.)
Jelentkezés itt: https://indian-vizitura.hu/kozossegi-evezes-obudan/
Többi vízitúra és nyári tábor:
Helyszín: Hajógyári sziget
2022-ben is folytatódik Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának ingyenes, sokak által kedvelt rendezvénysorozata: A Fussuk körbe Óbudát! A közösségi futáson a részvétel mindenki számára ingyenes, a futást az Óbudai Élményfutárok edzője, óbudai futóklub vezetője, Galántai György fogja vezetni. Az előzetesen regisztrált személyek vehetnek részt a programokon, mely maximum
Áprilisban beköszönt az igazán jó idős tavasz, így egyre több lehetőség adódik a szabadban sportolásra. A futás és biciklizés szerelmeseinek, illetve bárkinek aki szeret közösségben sportolni, ajánljuk áprilisi sport programjainkat.
Óbuda-Leányfalu kerékpár túra
2022.04.09. szombat- 9:00 óra
Helyszín: Fő tér-Leányfalu-Fő tér
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kiemelt feladatának tekinti,
Hidegkuti Nándor születésének 100. évfordulója alkalmából az Esernyős március 3-án délutáni programokkal várja az érdeklődőket a Fő téren.
Programok az évfordulón:
2022.március 3. (csütörtök)- örömfoci diákoknak 4x25 percben, a kerület iskoláiban.
17.00 órától:
Fifázz úgy, ahogy otthon nem tudsz! (óriáskivetítő, profi hangfalrendszer)
19.00 órától:
Az Aranycsapat című dokumentumfilm
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kiemelt feladatának tekinti, hogy a III. kerületi lakosság figyelmét ráirányítsa az egészséges és aktív életmód fontosságára.
A kerékpározás szerelmeseit is megörvendeztetjük egy 2 állomásból álló ingyenes eseménysorozattal.
Az első túra az „Óbudai idegenvezetés két keréken” nevet viseli. Óbuda nevezetesebb helyein megállva Galambos Imre Tamás vezetésével