Krúdy-s bajnoki cím a vívás Diákolimpián
Április utolsó hétvégéjén a vívásé volt a főszerep a BOK Csarnokban. A sportágat népszerűsítő Sulivívás programot követően több, mint 1400 versenyzővel rendezték meg a Diákolimpiát. A rendezvény egyedülálló volt abból a szempontból, hogy valamennyi fegyvernem valamennyi korcsoportjában egy napon és egy helyszínen folytak a küzdelmek, több, mint hetven páston. A versenyen Szabó Ferenc, a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 3. osztályos tanulója tőrvívásban országos bajnoki címet szerzett. Az egész napos remek versenyzést követően az aranyéremért vívott asszó hozta a legnagyobb izgalmakat. A 10 találatig tartó küzdelemben 9-9-es állásnál háromszor vittek be együttes találatot, míg végül Szabó Ferenc a maga javára fordította a döntőt és egy tiszta találattal legyőzte ellenfelét, megszerezve ezzel az első helyezést. Felkészítéséért köszönet illeti Babos Péter edzőt.
Gratulálunk Marci!
Földes Marci, az Aquincum Általános Iskola 2.c osztályos tanulója a tavaszi sakk diákolimpia budapesti döntőjében 1. helyezést megszerezve képviselte iskolánkat az április közepén megrendezett országos diákolimpián 1-2. évfolyamos korosztályos amatőr kategóriában, ahol 9. helyezést ért el. További esetleges szépítési lehetőséget keresve edzőjének, Guba Miklós Óbudai Sakkiskola vezetőjének tanácsára április végén nekifutott az országos sakk- élet második legnagyobb versenyének. A Magyar Rapid Sakkbajnokság 8 éves korosztályos amatőr+versenyzői kategóriában jó formában játszva a 2. helyezést sikerült megszereznie. Gratulálunk a szép eredményekhez!
(forrás: Tan Ker Hír III.)