Az óvodai úszásoktatás első szakasza 500 fő nagycsoportos óvodás részvételével idén novemberben lezárult. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával, a Rajtkőre Óbuda program keretén belül, január 06-tól újabb III. kerületi óvodák bevonásával folytatódik az ingyenes úszásoktatás. Az úszásoktatás második szakaszában 454 fő nagycsoportos sajátíthatja el az úszás alapjait a program 9
A Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola a tavalyi sikereken felbuzdulva, idén már a sportkörökbe beépített edzésekkel a hátuk mögött szerepelt az idei tanév budapesti floorball döntőiben. A II. korcsoportos fiúkra várt a legnagyobb feladat ugyanis a sok nevezés miatt a döntőhöz selejtezőt kellett vívnia. Ezt a kört a Remetekertvárosi Általános Iskola rendezte meg,
A korcsolyaoktatás első szakaszában (2019. november 04. - december 13. között) 174 nagycsoportos óvodásnak nyílt lehetősége arra, hogy a korcsolyázás alapjait elsajátítsa a program 6 hetében. A jégre lépés kezdeti nehézségeit követően a gyerekek óráról órára ügyesebben manővereztek a jégen. Az Óbuda Hockey Academy edzők barátságos hozzáállása, szakmai elhivatottsága hozzájárult ahhoz, hogy az
Száznál több diák vett részt a dr. Béres József Általános Iskolából, valamint a Pais Dezső Általános Iskolából az Oázis Sport Club II. Sulipóló Kupáján. Első alkalommal a Keve és a Kiserdő másodikosai és harmadikosai ismerkedtek a vízilabdával, majd játszottak parázs meccset az osztályok egymás között, majd a Pais diákjai jöttek el egy másik alkalommal. A 7-8 éves gyerekek nagyon élvezték, hogy

VIII. Gankaku Óbudai Kupa

2019. december 1-én került megrendezésre a „VIII. Gankaku Óbudai Kupa” elnevezésű, „Utánpótlás Egyéni és Családi Karate Verseny”. Az eseményen, ahogy minden évben, idén is közel 300 fő 5-18 éves gyermek vett részt. Néhányan édesanyjukkal, édesapjukkal, vagy testvéreikkel léptek tatamira, „Családi Formagyakorlat” versenyszámban! A versenyt szervező Gankaku Sportegyesületet 53 fő versenyző
Izgalmakban, kihívásokban gazdag őszi időszakot tudhat magáénak az ASR Gázgyár.   A legkisebbek a korosztályos MLSZ Bozsik tornákon vettek részt ősszel, ahol az U7 korosztály kivételével, mind az U9, mind az U11, végül az U13-as között is sok szép eredményt értek el a gyermeklabdarúgók. Az U15-ös csapat a korosztályos Budapest bajnokságban a 4. helyen tölti a telet. Az U19-esek, fiatal
Csaknem nyolcvan lány és fiú vesz részt minden héten iskolai keretek között az Oázis Sport Club vízilabda edzésein. A dr. Béres József Általános Iskola negyedik és ötödikes tanulói szinte mindannyian már jól úsznak, ezért a kötelező úszásoktatás mellett ebben a tanévben a gyerekek vízilabda oktatáson vesznek részt hetente egyszer egy órában. Busz hozza az osztályokat a Vízművek Sporttelepére,
A hónap elismeréssel kezdődött. Az egyesület 2 sportolóját ’Jó tanuló, jó sportoló’ ösztöndíjban részesítették, ami bizonyítja, hogy ebben a kifejezetten ’nehéz’ sportágban a szorgalmas tanulás mellett is lehet kiemelkedő eredményeket elérni! Gratulálunk Török Zsófiának és Bíró Kittinek a példamutató eredményeikhez! November 8-án 16 versenyzővel két bíróval és három edzővel indult útnak a
A Ledényi Judo Iskola judokái 2019. november és december hónapban remek eredményeket értek el. A kimagasló sportteljesítmény és tanulmányi eredmény meghozta gyümölcsét, ugyanis az egyesület 4 sportolója 'Jó tanuló, jó sportoló' ösztöndíjban is részesült. Név szerint: Kollár Ágoston, Kollár Sebestyén, Urbánfy Márton, Lengyel Csanád.   NOVEMBERI SPORTEREDMÉNYEK   november 9. Győr Serdülő B
Óriási érdeklődés mellett zajlott le a 2 fordulóban lebonyolított Sinkófitness Kupa közösségi mozgásfesztivál és verseny . A Magyar Szabadidősport Szövetség támogatásával - és az Óbudai WDSE közreműködésével - megrendezett eseményeken több száz amatőr sportoló mutathatta be tudását a torna és tánc szakágak világából és sztársportolók által vezetett közös tornázás is helyet kapott a színvonalas
Október 19-én Szolnokon, a Holt-Tiszai evezőspályán került megrendezésre a négy, illetve hat kilométeres hosszú távú evezős verseny. A Külker Evezős Klub versenyzői két bajnoki címmel, és egy ezüstéremmel tértek haza. A hat kilométeres távon a két aranyérmet a klub két viszonylag új versenyzője szerezte: Tamás Bence férfi felnőtt könnyűsúlyú egypárban, és Bertus Kitti női felnőtt egypárban.
Nemrég számoltunk be a két óbudai karatés fiú: Szabó Levente (1.dan) és Krammer Krisztián (1.dan) döntőjéről az IKGA Goju-kai stílus Európa Bajnokságáról. Most a 2 harcos megint dobogóra állhatott! Tizenegy nemzet 114 klubjának 800 sportolójának részvételével rendezték meg 2019. november 9-én Szigetszentmiklóson a Hungarian Open Grand Prix elnevezésű nemzetközi karate versenyt (WKF olimpiai
2. oldal / 115

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: titkarsag@obudasport.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó