teljesitmenytura_2014 (2)

 

2014. szeptember 27-én túrázni hívjuk a kikapcsolódni vágyókat! Mi sem ígérkezhet nagyobb feltöltődésnek, mint egy kellemes őszi sétán töltekezni a langyos napsugarakkal!

 Felkészültségnek megfelelően hosszú (20km) és rövid távok (12km) közül lehet választani. A túraútvonal a Budai-hegyek erdei útvonalán halad végig, nem verseny, így bőven jut idő megcsodálni az őszi erdőt. A túra menetlapjait a nevezési pontokon lehet átvenni. A menetlapokat mindkét táv esetében az összes ellenőrző ponton érvényesíteni szükséges. A sorsoláson csak a hiánytalanul leadott lapok vehetnek részt.

A túrázókat, a megtett távok célállomásánál a Csúcshegyi Vendégházban frissítő itallal és falatokkal várjuk. A résztvevők között, a beérkező nevezési lapok alapján értékes nyereményeket sorsolunk ki. A részvétel emlékére pedig mindenki egy ajándék kitűzővel gazdagodik! Aki még szeretne részt venni a fődíjért – 2 személyes wellness hétvégéért – rendezendő sorsoláson, és még nem volt csak egy eseményünkön itt a lehetőség részt venni! :)

Szeretettel várunk minden túrázni vágyót! A térképek az alábbi linkeken letölthetőek.

http://obudasport.hu/szabadido-szeretem/obudai-teljesitmenytura/

 

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: titkarsag@obudasport.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó