Óbudai Darts Bajnokság Beharangozó

ÓBUDAI DARTSBAJNOKSÁG – Itt most bedobhatod magad!   Helyszín: Szindbád Rendezvényterem    Sportklubhangulat és izgalmas pub-párbajok várják a kocsmasportok szerelmeseit Óbudán a Fő téren. Ne csak nézd a TV-ben, próbáld is ki magad a világ legdinamikusabban fejlődő sportjában. November 14-én a szabadidős Dartsbajnokságon, az Esernyősben mérettethetik meg magukat az amatőr és profi indulók,
Terepfutó- és Túrafesztivált tartottak a hétvégén Óbudán. A szombati hajnali hideg ellenére szép számmal jelentek meg az eseményen a nevezők, a Laborc utcai Óbudai Szabadidőparknál, hogy több és változó nehézségű terepen mérjék össze az erőnlétüket. A résztvevők választhattak a terepfutás és a túra között S és M távok között, ki-ki az erejéhez mérten a 9 vagy 15 kilométeres távot

Beszámoló az Óbudai Ifjúsági Olimpiáról

  Október 15-én rendezték meg, immáron második alkalommal az Óbudai Ifjúsági Olimpiát. Ezúttal az esemény a Hajógyári Szigeten került megrendezésre, ahol tizenhárom iskola 655 nevezett diákja mérte össze az erejét és gyorsaságát 10 különböző akadálypályán. Az eseményre benevezett iskolák, a délelőtt folyamán pontos időbeosztás szerint haladtak, így délután 14:00 órára be is tudták fejezni a

Nordic Walking Budapest Bajnokság

2025. október 12-én az Óbudai-szigeten valósulhatott meg az idei Nordic Walking Budapest Bajnokság, amelyet az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. is támogatott. A napsütéses őszi hangulatú versenyen indulók eredményeit, valamint az eseményről készült videót, fotókat az alábbi linken lehet megtekinteni. https://bszszsport.hu/nw_bpb_ki     

Óbudai Terepfutó és Túrafesztivál 2025

Óbudai Terepfutó és Túrafesztivál  2025. október 18. szombat   Őszi eseményünk mind a futóknak, mind a túrázóknak nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a sportolás adta örömöket Óbuda csodálatos természeti közegében élvezzék, átéljék. A rendezvényen résztvevők benevezhetnek terepfutásra vagy gyalogtúrázásra, melyet természetesen rövidebb és hosszabb távon is teljesíthetnek. Válaszd az

Bringás Pop-up reggeli Óbudán

SZEPTEMBER 16.  KEDD, 7:00-9:00   Bringás pop-up reggeli   Helyszín: Szentlélek tér Reggel munkába vagy iskolába indulsz? Válaszd a kerékpárt, és mi meglepünk egy finom reggelivel! A Magyar Kerékpárosklub Észak-budai Területi Szervezete és az Esernyős szeretettel vár minden biciklivel érkezőt a bringás reggelin, ahol a finomságok mellett egy jó hangulatú közösségi élmény is vár rád! A

Óbudai Családi Vizes Sportnap a Dunán 2025

SZEPTEMBER 6.SZOMBAT, 9:00-17:00   Helyszín: Római part   2025. szeptember 6-án újra megrendezésre kerül az Óbudai Családi Sportnap a Dunán programunk, amelynek keretein belül az evezős sportok kipróbálására nyílik lehetőség. Varázslatos helyszínen, a sokak által kedvelt Római parton megrendezésre kerülő sportnap a kajak-kenu és evezés sportág megismerését helyezi előtérbe. A programok
2025. június 21-én a németországi Braunschweigben rendezték a nemzetközi hallássérült úszóversenyt, ahol az óbudai Római Sport Egyesület hallássérült versenyzője Tamás Bálint (Óbuda Sportolója-díjas 2025-ben) kiválóan szerepelt. A rangos versenyen 50 m-en mellúszásban arany érem, 50 m-es gyors úszásban szintén arany, és új országos csúcsot úszott kategóriájában, és eredményével öregbítette

Jógák Éjszakája

JÚLIUS 12.SZOMBAT, 18:00-00:00   Óbudai Jógák Éjszakája   Helyszín: Udvar, Szindbád Rendezvényterem, Kamara Rendezvényterem 2025-ben negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Jógák Éjszakája az Esernyős udvarában, hagyományteremtő céllal. Törekszünk rá, hogy a jövőben minél több jógastúdió csatlakozzon a kezdeményezéshez, így építve a jógás közösséget Óbudán. A hangulatos kerthelységben

Bringás pop-up reggeli Óbudán

JÚNIUS 3.KEDD, 7:00-9:00   Bringás pop-up reggeli Pontos helyszín: Pók utca-Nánási út kereszteződésénél a Duna-felé Június 3-án, kedden 07:00-09:00 között a kerékpározás világnapján a Magyar Kerékpárosklub Észak-budai Területi Szervezete és az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. közreműködésével várunk "Bringás pop-up reggeli" eseményünkre. Üzenjetek kerékpározó

Tavaszi országos bringás reggeli Óbudán is!

A kerékpározás nemcsak gyors és gazdaságos közlekedési mód, hanem javítja a közérzeted, csökkenti a stresszt és hozzájárul egy élhetőbb városhoz is. A Magyar Kerékpárosklub idén is elindítja a Bringázz a munkába! kampányt, amellyel 2025-ben is országos bringás reggelikkel és uzsonákkal, valamint bringás kihívásokkal várunk mindenkit!   Tavaszi országos bringás reggeli a Szentlélek

Tavaszi országos bringás reggeli Óbudán is!

A kerékpározás nemcsak gyors és gazdaságos közlekedési mód, hanem javítja a közérzeted, csökkenti a stresszt és hozzájárul egy élhetőbb városhoz is. A Magyar Kerékpárosklub idén is elindítja a Bringázz a munkába! kampányt, amellyel 2025-ben is országos bringás reggelikkel és uzsonákkal, valamint bringás kihívásokkal várunk mindenkit!   Tavaszi országos bringás reggeli a Szentlélek
1. oldal / 11

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel:+36 70 702 3719

e-mail: info@esernyos.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó