Továbbra is példakép az óbudai sportoló

Remek időszakot zárt 2019-ben a kétszeres stílus Világbajnok: Krammer Krisztián!

Az évben több mint 10 érmet hozott haza Óbudára országos és nemzetközi nyílt (WKF olimpiai) karate versenyekről. Ezüstérmes lett a Karate Magyar Bajnokságon. 1 Arany, 1 Ezüst és 1 Bronzérmet szerzett a 9. alkalommal megrendezett Goju-kai stílus Európa Bajnokságon. Teljesítményéért a Magyar Goju-kai Karate Szövetség kitüntetésben részesítette.

A kemény munka meghozta a gyümölcsét, a 2019-ben elért kiváló tanulmányi és sporteredményeiért, Prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úrtól, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumától megkapta a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2019” címet.

Krisztián több alkalommal volt már Budapest III. kerületének és a Fővárosnak is díjazottja sportban és tanulásban elért sikerei miatt. Hazánk legmagasabb szintű kitüntetését 4. alkalommal érdemelte ki (2016, 2017, 2018, 2019). Idén végezte el középiskoláját, a tőle megszokott eredményekkel. Szeptembertől magasabb szinten fog példát mutatni az ifjúságnak sportban és tanulásban! Bízunk benne, hogy a következő időszakban egyetemi bajnokságokon elért sikereiről is beszámolhatunk!

Gratulálunk az eredményekhez, az erőhöz, a kitartáshoz mellyel valóban sok fiatalnak mutat példát!

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: titkarsag@obudasport.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó