Az ASR Gázgyár csapatainak őszi szereplése
Izgalmakban, kihívásokban gazdag őszi időszakot tudhat magáénak az ASR Gázgyár.
 
A legkisebbek a korosztályos MLSZ Bozsik tornákon vettek részt ősszel, ahol az U7 korosztály kivételével, mind az U9, mind az U11, végül az U13-as között is sok szép eredményt értek el a gyermeklabdarúgók. Az U15-ös csapat a korosztályos Budapest bajnokságban a 4. helyen tölti a telet. Az U19-esek, fiatal kerettel, hiszen U17-esek is itt szerepelnek, a második helyről folytathatják tavasszal a bajnoki küzdelmeket. A közvetlen felnőtt utánpótlást jelentő II. csapat a Budapest II. osztályban, újoncként a középmezőnyben a 10. helyen tanyáznak. Végül az első csapat a Budapest I. osztályban, sok fiatal játékost beépítve a 13. helyen áll.
 
Az őszi szezon lezárultával a játékosok rövid pihenő után január elején folytatják az edzéseket. A képző-nevelő munka teremben, illetve bérelt műfüves pályán történik, mivel a Sujtás utcai ASR Gázgyár sporttelep füves pályája decembertől márciusig nem használható, a gyepszőnyeg maradandó károsodástól történő megóvása, és a fagyott területen történő edzések balesetveszélyes volta miatt.
 
A téli pihenő előtt kisebb gyepfelújítás zajlott a pályán. Mindkét kapuelőtér, ami a legnagyobb igénybevételnek van kitéve újrafüvezésre került, csakúgy mint a tizenhatos előtere.  A lelátó egyik használatlan területére viszont, talán egész Budapesten egyedülálló módon, gyümölcsfák kerültek kiültetésre, a klub csapatai által az utóbbi években a különböző korosztályokban elért budapesti bajnokságok megnyerésének emléket állítva. A klub zöld-sárga színe mellett a sporttelep immár egyre zöldebb lesz.

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: titkarsag@obudasport.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó