Ismét megtöltötték az ifjú röplabdapalánták a Folyondár utcát

2018. december 16-án került sor a már már hagyományosnak nevezhető vasasos iskolai röplabdaprogram szezonbeli első háziversenyére. A versenyen összesen hat III. kerületi iskola képviselte magát, rajtuk kívül pedig a Koltai Csanád vezette Folyondár utcai tanfolyami csoport indult, méghozzá három csapattal. Összességében így 110 gyermek, 26 csapatban, 5 kategóriában mérethette meg magát.

"A növekvő létszám miatt lehetőségünk nyílt, hogy egy korosztályban több kategóriát is indítsunk. Ilyen volt a manó és mini korosztály. A nap folyamán számos izgalmas mérkőzésnek, hosszú labdameneteknek, örömkönnyeknek lehettünk szemtanúi, de számunkra a legértékesebb pillanata a versenynek a gyerekek mosolya volt a nap végén. " - mondta el Karácsonyi Júlia, az iskolai program koordinátora.

A versenyre klubunk szakmai tanácsadója, a legendás edző, Kotsis Attiláné Gabi néni is kilátogatott, sőt, aktívan részt is vett a munkában, mind a gyerekek röplabda tanításával, mind az eredményhirdetésen az éremátadással. 

Az idei verseny bajnokai:

Mini plusz kategóriában a tanfolyami csoport 1. csapata.
Mini kategóriában a Krúdy és a Fodros iskola összevont csapata.
Manó plusz és manó kategóriában az Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola csapata.
Zsinórlabda kategóriában a Kerék Általános Iskola csapata.


A következő iskolai házi versenyre pedig márciusban kerül sor, amelyre mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

(forrás: vasassc.hu)

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: titkarsag@obudasport.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó